Poi fogalom. Igazából poipoi. Dorka kb 2 évesen egyszer csak rácuppant az akkor már általa két, a nővére által további két éve használt takaróra, kinevezte nyunyuvá, elnevezte poipoinak, és attól kezdve mindenhová hurcolta magával, ezzel aludt el és ébredt, szóval lett nekünk is hurcitakarónk. Ha én választhattam volna, nem egy ilyen műszálas, bár kétségkívül pihepuha wellsoft anyagú cuccot nevezek ki szívünk csücskévé, ám erről a kérdésről nem engem faggatott a kisasszony.
Az idők folyamán a takapoi kissé viseltes lett, egyszer a konvektoron szárítottuk, ahonnan hátracsúszott, megolvadt egy darabja, ezután Dorka átdugta a lukon az ijját, úgy szopizta azt. Később a lukon a kézfeje is átfért már, még később a karjára is fel tudta húzni, ám mindez csak emelte poi fantasztikus és egyedi voltát (Dorka úgy alszik el, hogy átdugja rajta a kezét, ujj a a szájba, majd poit felhúzza a vállára...)
Mivel a mindenhova hurcibálás nem igazán tett jót a takaró külalakjának, plusz állandóan irtó mocskos és büdös lett egy-két nap alatt, higiénikus anya (muhaha) a tettek mezejére lépett, és gyártott néhány kicsi poit. Pont ugyanolyan színű wellsoft anyagot nem kaptam, így kicsit erősebb színben készültek - a kocsolást is jobban bírják. Nagy dráma esetén hatástalanok, de az esetek többségében legalább a lakásból kilépve elég ezeket a zsebkendőnyi darabokat magunkkal vinni. Természetesen a luk sem maradhatott le róluk.
Bejegyzések
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése