Ha már úgy belejöttem a nagy horgolgatásba, horgoltam egy szivárványszínű babzsák-labdát. Rizzsel van töltve, lehet jól gyűrögetni, gyömöszölni, rágcsálni. Mindezek meg is történtek vele pár napon belül :)
2009. június 18., csütörtök
2009. április 7., kedd
horgolt egérke
Régi terv volt az is, hogy majd míg itthon leszek a babóval, megtanulok horgolni. Jelentem, terv (nagyjából) teljesítve, kész az első horgolt állatka.
az feneke a hatos-szabály alapján (minden körben 6-tal szaporítunk) alapján készült, 42 szem lett a legnagyobb kör. utána pár 42 szemes kör után elkezdtem fogyasztani: minden 6. szemet fogyasztottam, így csúcsos lett a pofija.
a fonal tiszta pamut, 4-es tűvel horgoltam. Cincog is: egy kindertojásbelsőbe pár szem gyöngyöt tettem, ezt bele az egérpocakba, majd gyapjúval töltöttem ki a hézagokat.
A füle sima körbehorgolás.
A kisasszony reggel megkaparintotta, és nagyon tetszett Neki is, a kedvéért életében először megállt kapaszkodás nélkül :)
az feneke a hatos-szabály alapján (minden körben 6-tal szaporítunk) alapján készült, 42 szem lett a legnagyobb kör. utána pár 42 szemes kör után elkezdtem fogyasztani: minden 6. szemet fogyasztottam, így csúcsos lett a pofija.
a fonal tiszta pamut, 4-es tűvel horgoltam. Cincog is: egy kindertojásbelsőbe pár szem gyöngyöt tettem, ezt bele az egérpocakba, majd gyapjúval töltöttem ki a hézagokat.
A füle sima körbehorgolás.
A kisasszony reggel megkaparintotta, és nagyon tetszett Neki is, a kedvéért életében először megállt kapaszkodás nélkül :)
2009. április 6., hétfő
Waldorf-manó
tádádám...
egyik nagy álmom vált valóra ezzel a manóval...
köszönet érte Mályvacsiga Szilvinek, a Mamaminak, és a lelkes babavarrókörös anyukáknak.
Igen lassan készült el, de azért Boróka első szülinapjára meglesz. Én nagyon szeretem, és nagy szeretettel készítettem kicsi szemem fényének. Remélem jó anyukája lesz... :)
a története pedig:
már évekkel ezelőtt (értsd: kb 10 éve) a Mesterségek Ünnepén láttam először w-babákat. Szerelem volt első látásra, de irtó drágák voltak (főleg az akkor zsebpénz-mértékű anyagiaimhoz)... Minden évben megcsodáltam őket, és fájó szívvel mondtam le róluk... Aztán tavaly előtt épp augusztus 20-án lett kétcsíkos a tesztem, és aznap mentünk a Várba, Mesterséget ünnepelni. Akkor elhatároztam, hogy kerül, amibe kerül, most veszek egy ilyen babát, a gyermekemnek. És nem találtam. Az egész vásárt bejártuk kétszer, és nem találtuk a készítőt. Teljes elkeseredés volt.
Aztán itt a Mamamin megtaláltam Szilvit, a babáival, fel is vettem Vele a kapcsolatot, de az események máshogy alakultak... A történet befejező epizódja pedig az őszi, első babavarráson, nálunk kezdődött.
2008. december 26., péntek
kötött balerinacipő
Felbuzdulva a két tűvel kötött zokni sikerén, elhatároztam, hogy a kisasszony ünneplő ruhájához bizony szép kis kötött balerinacipőcske dukál. 25-én reggel sikerült elkezdenem, és a karácsonyi nagycsaládi ebéd (mely aznap volt) utáni sziesztában befejeznem a művet. Büszke vagyok rá, mert én fejlesztettem ki a kötésleírást (ami amúgy nem egy nagy ördöngösség, de mégis :) ), és mert tényleg gyorsan kellett megcsinálni, és ez sikerült is. Mindenki rajongott érte, tökéletesen illett a lila kordbársony ünneplő ruhához :)
A fotó minőségéért elnézést kérek...
A fotó minőségéért elnézést kérek...
kötött gyapjúzokni
Sokat bújtam mindenféle leírásokat, hogy megfelelő cipőcskét kössek vagy horgoljak Borónak, aztán a Praktika magazin decemberi száma és egy kedves fórumtársam útmutatása alapján végül sikerült megkötni életem első pár zokniját.
Frissített infó: az őszi gumicsizmás időszakban nagyon jó szolgálatot tett a lötyögő csizma kitöltésében!!!
A fonalat a Karácsonyi vásárban vettem,és bár jó kis birkaszaga van, azért messze nem tökéletes, a pihepuhától elég messze áll...
Az eredmény kissé felemás: helyesen néz ki, de a kisasszony nem lelkesedett annyira érte, valamint könnyen le is csúszik a talpikókról...Frissített infó: az őszi gumicsizmás időszakban nagyon jó szolgálatot tett a lötyögő csizma kitöltésében!!!
2008. november 20., csütörtök
Bébilegz (alias kamásli :)
Ma reggel a kisasszony fél hatkor döntött úgy, hogy Jóreggelt van, úgyhogy elég hamar ki is dőlt. A szunya alatt végre befejeztem a csodás pöttyös Bamberoohoz készített kötött babylegseket. 
Időközben jöttem rá, hogy a Nandu kendőnkhöz tulajdonképp jobban illik, de sebaj.
Sajnos a boltban (Burda) épp nincs ugyanilyen színű fonal, és mivel csaknem elhasználtam a két gombolyagot, a sapka várat m
agára.
Sajnos a boltban (Burda) épp nincs ugyanilyen színű fonal, és mivel csaknem elhasználtam a két gombolyagot, a sapka várat m
2008. november 15., szombat
kisruha
Már régóta bele vagyok szerelmesedve a kis kötényruhákba a kislányokon, így egyértelmű volt, hogy meg kell próbálkoznom egy ilyen varrásával. Jobb híján egy Tesco-s polár ruhácska szolgáltatta a mintát, bár az méretezését tekintve 0-3 hónaposokra lett tervezve... így kissé növelni kellett a méreteket.
2008. november 1., szombat
Tervben van, folyamatban van:
Folyamatban:
- hímzett babaköszöntő
Tervben:
- úti rajzkészlet
- retikül a lányoknak
- táska magamnak
- elképesztő filcételek
- kisfiúnak filc autópálya
- Takaróhuzat nekünk
- kötött cica (talán ez )
- hímzett babaköszöntő
Tervben:
- úti rajzkészlet
- retikül a lányoknak
- táska magamnak
- elképesztő filcételek
- kisfiúnak filc autópálya
- Takaróhuzat nekünk
- kötött cica (talán ez )
2008. október 7., kedd
Kiscipő
2008. szeptember 17., szerda
Falvédő - első alkotás
illetve valójában mínusz egyedik...
Ezt még pocakosan alkottam, géppel-kézzel, rémesen büszke voltam rá. Aztán a gyakorlatban nem nagyon használjuk, mert a kiságy a harmadik együtt töltött éjszakánkon átkerült a nagyágyunk mellé, a falvédő meg maradt védeni a falat... de hogy mitől???
A falvédő anyaga egyébként jó minőségű polár (hogy micsoda különbségek vannak polár és polár közt, nem is gondoltam volna), a Máthé textil boltjából. Vicces volt a hatalmas, polárral töltött zacsikkal meg a nagy pocakkal hazalavírozni a BKV-n... :) Hősnek éreztem magam. Igyekeztem uniszexre készíteni, de ez nem annyira sikerült, nagyon bíztam a megérzésemben, hogy a kisasszony valóban kisasszony lesz. úgyhogy a kistesónak valószínűleg másik fog majd készülni, ez meg kis átalakítással mehet a majdani nagyágyikó mellé.
A figurákat kézzel varrogattam, a belsejükbe mindenféle zörgős zacsit tettem, hogy teljes legyen az audiovizuális inger.
Frissített kép, jelentem, Hannának lényegesen hasznosabb lett a falvédő. És ő bizony kihasználja a csörgőzörgősséget, és nagyokat kacag a figurákra. Szóval nagyon megérte így utólag vesződni vele.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)

